Bemutatkozás – #symirychi

0
76
views

Üdvözöllek a frissen létrehozott “blogomon”!

Az én nevem Simon Richárd, de csak SyMi (ejtsd: simi)-nek szoktak szólítani. Igazából nem is tudom, hogy mivel kezdjem ezt az egészet, de talán azzal, hogy a nevemben a Richárd-ot nem nagyon szeretem, csak kizárólag közeli hozzátartozóim, illetve azok az emberek akiket, családomon keresztül ismerek meg, szólítanak Ricsi-nek. 1998.  December 11.-én születtem pénteki napon, hajnalban 🙂 . Itt kicsit ugorjunk az időben és álljunk meg 2012-2013-ig mikor is 8. osztályos voltam és teljesen megváltozott a továbbtanulási nézetem. Egészen addig az időpontig cukrász vagy szakács akartam lenni, de mint manapság minden srác, én is kocka vagyok, akkoriban rengeteget játszottam online játékokkal, és így ez által többre is készítettem úgynevezett szervereket, volt köztük Minecraft, Metin 2 és World of warcraft is. Természetesen a második kettőhöz kell weboldal is, és így elkezdtem azzal is foglalkozni. Itt ugorjunk egy évet az időben, mikor is elkezdtem középiskolai pályafutásomat a Szegedi Déri Miksa középsuliban informatikai szakon. Szinte itt kezdődött el az, illetve ekkor tudatosult bennem, hogy mi is szeretnék lenni majd 20-25 éves koromban, és folyamatosan jöttek az ötletek, hogy miket kéne megvalósítani (persze ezek nagy részére már nem is emlékszem, csak egy kettő dologra). Majd elérkezett az az idő, mikor a szülők szerint “lázadni” kezd a gyerek, hogy nem érdekelt a suli, nem tanultam, ahogy hazaértem ültem be a gép elé. Persze ezzel el is rontottam mindent, hiszen megbuktam, és kezdhettem elölről a 9. évfolyamot; de őszintén nem is annyira érdekelt. Be kell, hogy valljam, itt jött az a pont, mikor a életem egyik mérföldkövéhez értem, hiszen ismételten nem érdekelt a tanulás, és ismételten megbuktam (itt most kitérhetnék arra, hogy már a tanárok is úgy álltak a dologhoz, hogy bukott diák, hát megfog bukni megint, meg arra is kitérhetnék, hogy egynémely tanárnak milyen volt a viselkedése, a tisztelet adása a diákok felé, meg hasonlók, de igazából felesleges, hiszen erről már annyiszor beszéltem embereknek, hogy feleslegesnek érzem ismét elmondani). Elérkezvén a jelenhez lassacskán, beiratkoztam esti suliba, természetesen melle dolgoztam fél évig, mivel 2016. januárjában elküldtek azzal a címszóval, hogy nincs, illetve nem tudnak munkát adni :/ . Persze ezt nem bánom hiszen azóta rengeteg szabadidőm volt, és eltudtam kezdeni egy-kettő projektet, ami remélhetőleg év végig elkészülnek 🙂 . Nos, hát a bemutatkozás részbe szerintem ennyi elég volt, de azért még a fentebb lévő képhez fűzök pár mondatot.

A fenti képhez

A nagyobbik képen természetesen én vagyok 😉 , és igen szeretem rózsaszín színt 😀 . A jobb alsó képet kizárólag Instagram-ra töltöttem fel, és igen Single vagyok, már több mint egy éve. A jobb felső kép, a HÍRKÚT.HU melynek a rendszergazdája vagyok, és ha kíváncsi vagy, hogy mi is az, akkor klikk a hírkút.hu szövegre.


Ennyi is lett volna ez a rövid, kis bemutatkozás, ha gondolod akkor lájkold be a facebook oldalamat, hogy értesülj minél hamarabb, ha új “blog” bejegyzést teszek közzé.
Köszönöm, hogy végigolvastad, én SyMi voltam! Szia! 😀

Simon Richárd adatlap-képe
Becenév: SyMi Életkor: 18 Lakhely: Szeged Kapcsolat: egyedülálló Mottó: "Never, say never" Bármilyen kérdésed van írj nyugodtan ;) (Az oldal alján megtalálod a közösségi oldalakat, melyeken megtalálsz!)
SHARE